A jubileumi, azaz idén 20. Sziget olyan vetélkedőt indít csapatok számára, mellyel heti bérletet, hovatovább akár húsz éven át tartó belépést nyerhetnek Európa legrangosabb fesztiváljára.
Mindenki legnagyobb álma, hogy ingyen járhasson fesztiválozni évről évre. Ebben az évben, az álomból valóság válik, egy csapat belevaló fesztiválarc számára. Bárki, aki 18. életévét betöltötte és kedvet kap a versenyzéshez, koncertmániás és elég bevállalós, vetélkedhet a csúcsszuper ajándékokért, csak fogja négy-öt cimbijét és egy kis kabalát, majd csapatot alkotva nevezzenek a játékra. Innentől már csak rajtuk áll, mi mindenre képesek a végső győzelemért.
Az előfeladatokat teljesítő első 60 csapat továbbjut a 20 órás online vetélkedőbe, ahol már a Sziget bérletekért folyik a küzdelem. Az első 3 csapat minden tagja méltó jutalmával, egy-egy ottalvós hetijeggyel a zsebében készülhet a végső megmérettetésre, amire a fesztiválon kerül sor.
Ott, az utolsó forduló alkalmával újabb 20 órán keresztül küzdhetnek a fődíjért az “örök hetijegy” birtokosa címért.
Megéri nevezni, hiszen a csapatok létszámától függően több mint húszan ingyen juthatnak be az idei Szigetre, a legjobb csapat tagjai pedig ingyen járhatnak a Szigetre még 20 évig.
Részletes program a www.mienkasziget.hu-n található.
-
Nick Cave és a Franz ... -
Kis éji zenék – a ...A These New Puritans és a Majical Cloudz is harmadik kiadványával jelentkezik... -
Dedósok a divatikonokMilyen volt Anna Wintour, a Vogue főszerkesztője és dívája gyerekként? Ant... -
Gofri-szentély a belvárosbanHinyenc a napokban nyílt remek waffle lelőhelyre, a Go-Free-ba látogatott el.... -
Új albumot készít a Blur? -
Pieter Hugo: This Must Be ...A gyorsan átalakuló földrész politikai változatosságát - egyesek szerint...















