A Disclosure továbbra is szárnyal

Avatar photo
2013.02.12., 10:38

A Lawrence-testvérek, nevezetesen Guy és Howard alkotta Disclosure tavaly Sam Smith énekessel kiegészülve készítette el az év egyik legjobb dance slágerét Latch címmel. A dal éppen hogy csak lecsúszott a brit rádiós top 10-ből – cserébe 15 hétig a Top 30-ban tanyázott – , de a duónak nincs félnivalója, hiszen ezt az eredményt már most felülmúlták.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Legújabb dalukhoz ismét egy vendégvokalistát hívtak segítségül, ráadásul nem is akárkit: a BBC Sound of 2013-as lista második helyén végző, szintén kéttagú AlunaGeorge női felét, Aluna Francist. Az így közösen rögzített White Noise már most a második helyre kapaszkodott fel a brit listán, ami nem csoda, hiszen egy hét alatt több mint 750.000 internetes lejátszással büszkélkedhet.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A kislemez március 17-én jelenik meg, a Disclosure folyamatosan növekvő népszerűségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy márciusban induló brit turnéjukra már most minden jegy elkelt, de a többi európai turnéállomás nagy része is már most teltházas.

A Carnival és a Face című EP-k után a Disclosure első nagylemeze még idén várható.

Web: http://disclosureofficial.com/

(Phenom’/Universal)

Címkék: ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás