„Addig rugdosom a többieket, míg meg nem töltjük a Royal Albert Hallt!”- The Poster Boy interjú
Az indie-szupergroupként emlegetett The Poster Boy formációja tavaly jelentette meg első albumát. A kritikusok által is roppant szórakoztatónak titulált, így az év végi listákon is rendre feltűnő Melody után az együttes idén új basszusgitárosával újra stúdióba vonult. Megkérdeztük hát őket arról, hogy a jövőben mire is számíthatunk tőlük, hogy ki a hangadó az együttesben, valamint hogy mit gondolnak az új médiatörvényről. Ha pedig kíváncsi vagy, mit tudnak élőben, mindenképp nézd meg őket szombaton a Mika Tivadar Mulatóban!
Ki milyen szerepet tölt be a zenekarban? (Nem arra gondolok, ki milyen hangszeren játszik, inkább olyasmire, ki a hangadó, ki a frontember, ki a szövegíró, a csendes megfigyelő stb.) Ezek a szerepek mennyiben különböznek attól, amit az anyazenekaraitokban betöltötök?
Imre: Zenét írok és részben “hangadó” vagyok. Nagyjából egyenlő szerepet töltünk be a Poster Boyban, de persze mindenkinek vannak gyengéi/erősségei. Ahol az egyik kevésbé erős, ott a másik, aki inkább szervező, integráló, kiegészíti. Az amber smith-ben a szervezés, összefogás sokkal inkább rám hárul, mint itt.
Noel: Anarchoszindikalista közösség vagyunk, és hetente felváltva mindig más gyakorolja a végrehajtó hatalmat. Egyébként ugyanaz a szerepem, mint Iminek. Annyi a különbség, hogy zenében én hozom egy kicsit a “sötét oldalt” (én vagyok a szomorú srác), ő pedig az amberrel szemben itt jóval vidámabb dalokat hoz. A Walrusban – ami most egy ideje tetszhalott, de messze nincs még vége a történetének – rám hárult a szervezés, ami sokat kivett belőlem. Ezzel itt annyira nem kell fájdítanom a fejem. Ezen felül a grafikai dolgok is hozzám tartoznak, mert a banda mellett amúgy is ezzel foglalkozom.
Mike: Én pedig átvettem a fő szövegíró szerepet. De a többieknek is van beleszólásuk, és mindig szólnak, ha nem tetszik valami, vagy ha nekik van egy jobb ötletük.
Mennyire tekintitek ezt az együttes hobbizenekarnak?
Imre: Amennyiben a zenélés, mint olyan, hobby, akkor ez is….
Noel: Egyáltalán nem. Addig rugdosom a többieket, míg meg nem töltjük a Royal Albert Hallt.
Mike: Ez a fő zenekarom, de a zenélés, igen, hobbynak számít nekem — addig, amíg nem töltjük meg a Royal Albert Hallt.
Mikor megszületik a fejetekben egy dallam vagy dalszöveg részlete, honnan tudjátok, hogy abból egy The Poster Boy-szám lesz, és nem egy amber smith/The Walrus-dal?
Imre: Nyilván sokaknak, akik teljesen más zenét hallgatnak, minden gitáron játszott popdal egyforma, “indie”, “britpop”, akárhogy is nevezzék aktuálisan. Én azért eléggé meg tudom különböztetni zeneileg az amber smith és a Poster Boy dalokat stílusilag, arról nem is beszélve, míg itt Noellel és Mike-kal születnek a dalok, az amber smith szerzemények pedig az enyémek, pár kivétellel, ahol Oszkár volt a szerzőtárs az utóbbi években.
Noel: Nem is olyan régen beszélgettem Mike-kal egy dal kapcsán arról, hogy mi a Poster Boy, és nagyon frappánsan közölte, hogy minden, ami nem modern. Őszintén szólva, erre kicsit hajazunk is. Szeretjük a régi, puhább, melegebb hangzást, amit itt élünk ki igazán. Innentől kezdve nagyon egyszerű különbséget tenni. Bár a Walrus is a beat korszakban gyökeredzik, mégis több elektronikát viszek bele azokba a dalokba. A következő Walrus anyagon lévő két kvázi akusztikus dalt nem ér rajtam számon kérni!
Ha jól láttam, új basszusgitárosotok van. Mit kell róla tudni? És mi lett Bencével?
Imre: Szegecs! Bence a saját zenekarára szeretett volna koncentrálni. Remek dolgokat játszott az első lemezen, és örülök, hogy vele is zenélhettem, de Szegecs szerintem még jobban passzol a Poster Boy-ba.
Mike: Mind Bence, mind Szegecs erős, dallamosan játszó basszusgitáros, akik megértik, hogy mi a dolga egy tehetséges hangszeresnek egy popzenekarban. Mindketten fineszes, kreatív dallamokat adnak hozzá a dalokhoz elrejtve, mégis jelentőségteljesen. Egyetértek Imrével abban, hogy Szegecs tökéletesen illeszkedik a banda klasszikus pop-rock irányába saját természetes stílusával és ízlésével.
Noel: Mindent elmondtak a többiek, csak azt hagyták ki, hogy Szegecs korábban Scooby Doo-val kergette a mumusokat. Azóta nem bízik a portásokban és a lakájokban.
Úgy láttam, nem húzzátok nagyon az időt, az évet rögtön stúdiózással indítottátok. Az új dalok mennyiben térnek el a Melody-n megjelentektől? Maradtok az érzelmes, melankolikus, szerelmi vonalon, vagy valami újat próbáltok ki?
Imre: Egyelőre 6 dal van, így-úgy készen. Én azt érzem, eléggé más lesz ez, mint az első lemez. Igyekszem kigyomlálni a túl érzelgős dalokat ;) ! Összességében bármilyen formációról is van szó, én igyekszem elkerülni, hogy amit egyszer már megírtunk, olyat még egyszer írjunk. Sokkal több zongora-alapú dal lesz, mint gitáros, például.
Mike: Számomra nem volt annyira “érzelgős” vagy érzelmes az első, mint ahogyan azt egyesek írták. Az amerikai kritikusok közül senki sem írt olyasmit, hogy túl szentimentális vagy hasonló lett volna a Melody. Valamiért itt Magyarországon ezt többször megírták, így ránk is ragadt. Sajnos a mai napig olyan érzésem van, hogy senki sem próbálta mélyebben értelmezni az első lemez szövegeit. Előretekintve, az új szövegek többnyire – de nem kizárólag – olyan pop-barát témákkal foglalkoznak, mint a házasság vagy a párkapcsolatok, de úgy gondolom, kijelenthetjük, hogy összességében az átfogó hangulat valamivel “felnőttebb” lesz az előző lemezénél.
Noel: Nekem azért becsúszott itt-ott egy érzelgősebb dal, de a maradékkal igyekszem kompenzálni. Van még más is ott, ahonnan azok jöttek.
Az új médiatörvény értelmében a Poster Boy sem számít már magyar zenekarnak. Ez mennyire érintett titeket rosszul?
Imre: Azt érzem inkább, ez egy hosszabb, bővebb folyamat egyik része volt, ami teljesen téves alapokon gondolva folyamatosan tévútra viszi a zenei és kulturális életet. De bizakodó vagyok. Minden ostoba rendszer megdől egyszer, csak idő kérdése.
Mike: Nem ismerem a törvény betűit, de ha nem “magyar zenekar” a Poster Boy, akkor szomorú a helyzet. 2011-2013 Magyarországának kulturális terméke vagyunk. A dalaink itt születtek, ebben a miliőben, ebben az országban, ebben az időben, magyar emberekkel és egy 1999 óta itt élő külföldivel. Amerikaiként, ez az egész nemzeti korszak nagyon nehezen érthető, feldolgozható. A magyarnak arra kell büszkének lennie, hogy ez egy befogadó ország Európa közepén, ahol népek és kultúrák mindig is összevegyültek, és abból lett az, amit magyarnak hívnak. Lefixálni azt, hogy mi számít magyarnak, nagyon nagy hülyeség lenne. Az, hogy mi magyar, az folyamatosan változik és alakul, és ez mindig is így lesz.
Noel: Semmi kétségem nem volt afelől, hogy a mostani rezsim egyszer rászáll erre a “szubkultúrára” is. Minden olyan erő megtette ezt a történelemben, akinek a birka nép teljhatalmat adott. Az utóbbi két és fél évben tönkrevágták rengeteg művészember karrierjét alattomos módszerekkel. Legyen szó akár írókról, színészekről, festőkről vagy zenészekről. Tulajdonképp azon is csodálkozom, hogy pont ez kimaradt az Alaptörvényből. Azzal viszont nem számol soha egyik diktatúra sem, hogy pontosan a művészekkel nem kéne kikezdeni, mert ők azok, akik rajtuk kívül képesek nagyobb tömegeket megmozgatni a hangjukkal, bármilyen halk is az. Közhely, de a toll mindig, mindig erősebb lesz a kardnál. Van tollunk. Nem vonulunk utcára, nem törünk-zúzunk, de amíg lehet, kiállunk magunkért és a szabad, széles látókörű, fejlődő kultúráért.
Ha választhatnátok egy helyet a Földön- vagy akár azon is túl-, ahol koncertezhettek, hol lenne az? Mit gondoltok, mi az a hely, ahol a Poster Boy igazán otthonra lelne?
Imre: Bárhol szívesen játszanék, játszom, nincs kiemelt hely. Ahol olyanok vannak, akik szeretik a dalainkat.
Noel: Részemről azért zenélek, mert szeretem, ha akár csak egy embert pont akkor és úgy ér el egy dalom, dalunk, amikor és ahogy tökéletes neki. Van egy ilyen élményem korábbról, meg is könnyeztem rendesen. Ha konkrét helyet kéne választanom, akkor a már korábban említett Royal Albert Hall, vagy a Madison Square Garden mellett voksolnék. A nagy számok törvénye alapján ott lenne olyan, akiről beszéltem.
Mike: Nekem fontosabb lenne, hogy a lemezünk, illetve lemezeink több figyelmet nyerjenek, de sajnos túl sok az információ a médiában, az interneten, és nagyon nehéz a fülekhez eljutni. Azért szívesen csinálnék egy amerikai klubturnét, ha beleférne az időmbe.
