„Akkora bőröndöm van, mint a Doctor Who-féle Tardis” – Little Boots-interjú
Az apró termetű és elbűvölő Victoria Hesketh hosszú szünet utána tavaly jelentkezett várva várt második nagylemezével. Az immáron harmadjára (két DJ-set és egy tavalyi Szigetes fellépés) Magyarországra érkező énekesnő elmesélte nekünk saját kiadójának történetét, lelkesen beszélt a divatról, illetve beavatott minket abba is, milyen vad bulikat éltek át a lemezkészítés közben Andy Butlerrel.
Egy zenész életében általában az első lemez hosszú évek alatt születik, mondhatni az adott pillanatban egyfajta életmű, és a második sokkal könnyebben jön. De ha jól sejtem, ez a te esetedben pont fordítva volt. Mi ennek az oka?
Igen, pontosan így volt. Azt hiszem, az első albumon nem gondolkoztam túl sokat, nagyon gyorsan történt az egész. A második albumnál viszont sokkal tudatosabb lettem, és a tökéletességre törekedtem. Egyszerűen jól akartam csinálni. De az, hogy ilyen sokáig tartott, nem feltétlenül rajtam múlott, sokkal inkább a kiadón. Teljesen más volt az egész folyamat, mint az első albumnál. De büszke vagyok arra, amilyen a Nocturnes lett, szerintem bebizonyítottam vele, hogy nem egy egyszámos/egylemezes előadó vagyok. De valóban nehéz szülés volt.
És a kiadó milyen akadályokat állított eléd?
Valamiért nagyon erős – és sokszor téves – elképzelésük van arról, milyen egy igazi popsztár. Szinte hetente váltogatták a nézeteiket erről, attól függően, ki az aktuális kedvenc. Éppen ezért váltanom kellett. Most már a saját kiadómnál vagyok, a saját magam főnöke lettem, és ez teljesen más. Sokkal jobb.
Te nyerted a BBC Sound of 2009 szavazását, ami nagyon jó reklámja volt a debütálásodnak. Aztán eltelt négy év, rengeteg új előadó tűnt fel a színen, sok minden megváltozott. Nem féltél, hogy a Nocturnes nem fogja megkapni azt a figyelmet, amit szerinted érdemel?
Tulajdonképpen az egész zeneipar átalakult. Igazad van abban, hogy rengeteg új előadó van, de sokuk csak ideig-óráig népszerű. Másoknak pedig sikerül bebiztosítaniuk magukat, majd amikor csökken a népszerűségük, teljesen kétségbeesnek. Én nem vagyok ilyen. Büszke vagyok a második albumomra, és azt hiszem, sikeres karriert tudhatok a hátam mögött. Még mindig számtalan helyen lépek fel, amit rendkívül élvezek, albumot készítek, és nekem ez bőven elég.
Inkább gondolkozom hosszú távban, hogy minél tovább csinálhassam azt, amit szeretek. Szerintem ebben van a legnagyobb kihívás, főleg, hogy a zeneipar ennyire gyorsan változik, és így folyamatosan akadályokat gördít elém.
Nem is hasonlítgatom magam másokhoz. Szerintem az a legnagyobb hülyeség. (nevet)
Én egyébként úgy érzem, hogy a Nocturnes hangzása sokkal sötétebb, mint amilyen a Handsé volt, de közben a Szigetes koncerted szerintem egy vidám dolog volt. Te nem érzel valamiféle kontrasztot, mikor koncertezel?
A Szigetes koncert valóban hatalmas buli volt. Őszintén mondom most, hogy életem egyik legjobb koncertjeként tartom számon, nagyon élveztem, a Sziget lett az egyik kedvenc fesztiválom. De egyébként abban, amit mondasz, van valami. Az album tényleg sötétebb lett összességében, de a dalok attól még táncolhatóak. Szerintem vannak rajta komorabb, mélyebb dolgok, de ugyanakkor könnyed, vidám érzelmek is. A másik pedig az, hogy a koncerteken mindig nagyon erősen jelen van a személyiségem, és mivel én baromira élvezem, elkerülhetetlen, hogy vidám legyen. Nem érdekel, ha egy dal sötét, ha én bulizok, akkor mindenki! (nevet)
El kell mesélnem, hogy kb. 2 éve beszélgettem Andy Butlerrel, és mesélt nekem rólad a hátad mögött.
(felháborodva) Na ne, és mit mondott?
Azt, hogy nagyon izgatott, hogy veled dolgozhat. Te hogy álltál ehhez?
(nevet) Na azért! Én a magam részéről rendkívül izgultam a dolog miatt. Hatalmas rajongója vagyok, és folyton csak azon járt az eszem, hogy ő mennyire menő, és én a nyomába sem érek. Egyszerűen féltem. Aztán mikor stúdióba vonultunk, az egész elmúlt. Az első naptól kezdve olyan volt, mintha már ezer éve barátok lennénk. Nagyon jól szórakoztunk, olyan őrült módon! Életemben először dolgoztam vele, aztán éjszaka vadul buliztunk, majd másnap mentünk vissza a stúdióba, és borzalmas állapotban voltunk. Aztán elkészült az Every Night I Say a Prayer, ami szerintem egy remek dal. Nagyon furcsa volt, teljesen kiszámíthatatlan ember, de azt hiszem, kölcsönösen a szívünkbe zártuk egymást.
Mikor legutóbb nálunk dj-ztél, Hercules & Love Affair-dalok mellett játszottál az Azari & III albumáról is, akik nemrégiben oszlottak fel. Mit gondolsz erről?
Tényleg? Neeeeeeeeeeee! Nagyon sajnálom a dolgot. Bár az megnyugtat, hogy még biztosan hallunk róluk, korábban is részt vettek mindenféle más projektben is. Biztos vagyok benne, hogy egyikük sem tűnik el.
Összegezzük kicsit a karriered: zenéltél már együttesben (Dead Disco), aztán szólóénekes lettél, majd elkezdtél dj-zni. Van bármi egyéb formája a zenélésnek, amit még nem próbáltál, de szeretnél? Például producerkedés?
Mindent ki akarok próbálni! (nevet) Például a producerkedés pont egy jó példa, de szeretnék remixeket is készíteni. Most, hogy van egy saját kiadóm, olyan előadók után kutatok, akiknek ki szeretném adni a lemezét. Ez is újdonság számomra, hogy ennyire friss zenészeket kutatok és fedezek fel. Emellett tervbe van véve egy szóló elektronikus projekt is. Egyszerűen szeretem a zenét, tök mindegy, hogy egyedül, együttesben vagy bármi más formában. Mindenhogyan élvezem. Csak szervezzetek le nekem egy helyet, és én bulit csinálok! (nevet)
Akkor el tudod képzelni, hogy valamikor újra egy zenekarban legyél?
Ha úgy vesszük, most is zenekarral lépek fel élőben. Ők az én legjobb barátaim, sokkal többet jelentenek, mint „a srácok a háttérben”. Szóval én úgy érzem, most is együttesben zenélek.
Beszéljünk kicsit az öltözködésedről, mert nekem úgy tűnik, nagyon odafigyelsz arra, mit veszel fel egy-egy fellépés alkalmával.
Ez így igaz. Például pontosan emlékszem, hogy a Szigeten az a kissé hippis-kendős szerelés volt rajtam.
Úgy van! Ráadásul nemrégiben egy tervezővel is együttműködtél, és közösen készítettetek egy LED-ruhát, ami szerintem az utóbbi évek egyik legmenőbb outfitje. Mondhatjuk, hogy divatmániás vagy?
Nem tudom, valószínűleg ha az lennék, akkor most épp Londonban lennék a divatheteken.
Szerintem a stílus sokkal fontosabb a divatnál. Ha van stílusod, akkor rengeteg olyan ruha van, amiben kényelmesen érzed magad. Ráadásul kell hozzá egy kis magabiztosság, hogy bizonyos darabokat hordani tudj. Azzal a legegyszerűbb ruha is sokkal jobban tud állni.
A divat túl gyorsan változik, ráadásul elég trükkös tud lenni. Ott van például Debbie Harry, aki simán pólót hord, és kib*szott menő. Nem kell Lady Gagának lenni és steaket tenni a fejedre, sokkal több múlik a magabiztosságodon és a viselkedéseden. Szóval érdekel a divat, de nem követem őrült módon, szeretek inkább önmagam lenni.
Ezek szerint mindig te választod ki a ruháidat?
Persze! Vannak persze különleges esetek, mint a LED-ruha, amit említettél, azt nyilván nem egyedül találtam ki, de egyébként mindig én választom a ruháimat.
És nem nehéz a turnén öltözködni? Nyilván nem hozhatod magaddal az összes ruhádat…
Az az igazság, hogy én magammal hozom az összes ruhámat. (nevet) A többiek állandóan a bőröndöm méretével viccelődnek. Van a Doctor Who című sorozat, abban van a Doktornak egy időgépe, a Tardis. Na, nagyjából akkora bőröndöt szoktam magammal vinni. (nevet)
Nemrégiben kitettél egy képet egy Socha Mu nevű kambodzsai feminista aktivista hölggyel, és azt írtad, nagyon inspiráló volt számodra a találkozás. Miért?
Néhány hónapot töltöttem Kambodzsában, és sok kedves emberrel találkoztam a H&M-ben, sokukkal össze is barátkoztam. Ők mesélték, hogy semmi pénzt nem kapnak a munkájukért, ezért először sztrájkolni, majd tüntetni kezdtek, a kormány pedig nagyon erőszakosan lépett fel ellenük. Sok embert megöltek. Ez nagyon igazságtalan. Én imádok vásárolni, szeretem az olcsó ruhákat, minél többet, és sosem gondoltam bele, ezek honnan jönnek. És most a saját szememmel láttam, hogy nagyszerű emberek készítik egy nagyszerű országban. És egyszerűen igazságtalan, ami velük történik. Szóval most már próbálok jobban belegondolni a dolgok hátterébe, hogy a ruha nemcsak egy tárgy, hanem emberek kemény munkája. Socha Mu, akivel a képen szerepelek, ő egy ellenzéki politikus, nagyon erős nő, rengeteg veszélyes szituációba keveredett már, és elképesztő dolgokon ment keresztül, amit én nagyon tisztelek.
És ha lenne bármi a világban, amin változtathatnál, mi lenne az?
Nem tudok világviszonylatban beszélni, mivel nem ismerek minden problémát. De ez, amit az előbb említettem, nagyon megrázott, főleg, mert ott voltam, és megtapasztaltam a dolgot. Szeretnék nekik segíteni. És mostantól minden erőmmel rajta leszek, hogy tudjak is.
Interjú: Biczó Andrea
