Beyoncé munkatársai: vizualisták és hangok, akiktől még radikálisabb minden

Avatar photo
2013.12.17., 8:22

Beyoncé új albumát úgy tudatta a nagyvilággal, mintha csak az egyik show-ja végén a színpadon dögösen a földre vágta volna a mikrofonját, és dívásan lesétált volna a színfalak mögé. Tessék, itt van, vigyétek, van még kérdés? Hát nem sok. Csak pár észrevétel, mint hogy a fél internetnek a világa telis-tele van hideg-meleg véleményekkel, de persze főleg síró-visító, önmagukból kikelve ünneplő fanokkal.


Az album címe egyszerűen az énekesnő nevét viseli, és az benne a pláne, hogy 14 szám + 17 videó került a csomagba. „Látom a zenét” – mesélte Beyoncé azzal kapcsolatban, mi is volt a koncepció a vizuális album mögött. Elég jó kis elképzelés, ugyanis három óra alatt több mint 80 ezer példány kelt el belőle, és az is nagyon valószínű, hogy a No.1 helyet is elfoglalja a Billboard 200-as listán, akár már egy héten belül. Köszönhető ez annak is, hogy Queen Bey olyanokkal kollaborált, mint persze Jay Z, Pharrell WilliamsTimbalandDrakeJustin TimberlakeMiguelSiaFrank OceanThe-Dream, Hit-Boy, Boots, Caroline Polachek, Lil INternet, szóval szinte az összes mai nagyágyút bevetették.

Ez mind persze csak az indusztriális része a dolognak, jöjjön az audió és vizuális oldal. A videókról ugyan még csak 30 másodperces részletek jelentek meg, de már egyértelműen látszik, hogy ebben is az összes befutott és aktuális/jövőbeli felfutó trendirányzat szummája, kummája, mindene benne van – a divatszekcióról nem is beszélve. Mindegyik videó Beyoncé elképzelését tükrözi, hogy hogyan is látja ő ezeket a dalokat. A csapata pedig mindent bevetett, hogy tökéletesek legyenek a királynő víziói. És ami az együttműködő művészeket illeti, ők is rendesen belerakták a részüket.

Caroline Polachek

A Charlift nevű New York-i szintipop duó egyik fele a No Angel című dal írója és producere volt, ami a ’80-as évekbeli pop és R’n’B hangzástól pezseg. A megjelenés váratlansága még Caroline-t is meglepte, aki szerint az egész dal olyan, mintha összeolvadna Beyoncéval. „Hát ha ezt hívjuk popzenének 2014-ben, akkor nagyon örülök annak, hogy élek” – mondta a szerző. Polachek egyébként Dev Hynes, azaz Blood Orange új lemezén, a Cupid Deluxe-on is közreműködik, az albumról elsőként megjelent, Chamakay című felvételen.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Lil Internet

Igen, „Kicsi Internet„. A név ne terelje el a gondolatokat, mert ez az ember olyan elektronikus zenei előadók videójának volt producere és rendezője, mint RIFF RAFF, vagy Azealia Banks. A Beyoncé-videók közül szintén a No Angelben volt benne a kis keze, ami szépen mutató klisékkel megpakolt gyengéd simogatásnak hat.

Boots

A szellemproducer az albumon lévő Jealous, Ghost/Haunted, Heaven és Blue című számokat producerelte, és ha még lehetséges megkísérelni, hogy sorrendet állítsunk aszerint, hogy melyik a legjobb dal az albumon, ez utóbbiak az élmezőnybe kerülnének. Szóval bárki is legyen ez a misztikus producer, a rajongók most biztos hálálkodnak neki.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Karen Langley

Dazed & Confused vezető divatszerkesztője, Karen Langley stílusa a Ghost művészeti divatvideójában érkezik, ahol Beyoncé fátyolszerű, fekete szövetbe és krémes bőrbe bugyolálva jelenik meg. Vérbeli fashionklip, ahol a nagyfokú hatás sem marad el. Langley-nek egyébként már volt dolga B-vel, hiszen a Dazed 2011 júliusában megjelent számának címlapját is ő stylingolta az énekesnőnek.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Chimamanda Ngozi Adiche

Ne fusson át olyan gyorsan senkinek a szeme ezen a néven, Chimamanda Ngozi Adiche nigériai író hangja ugyanis egyik monológjából lett mintázva a Flawless című dalba. Ez a húzás egy elég egyértelmű és merész visszavágás azoknak, akik kétségbe vonták Beyoncé feminista mandátumát. A teljes beszédet itt hallgathatjátok meg. És a videó? Mintha Bey megint dühös tinilány lenne, aki meg akarja mutatni, milyen kemény, vagány és szexi egyszerre. És ez persze mindig megy neki.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Pierre Debusshere

Az absztrakt fotóiról ismert Pierre Debusshere mesterien beszéli a vizuális kultúra nyelvét, és ugyanígy bánik a színekkel és a fényekkel is. Munkái jelentek meg többek közt a Vogue Homme Japan és a Citizen K oldalain, Európa-szerte állítja ki műveit, és most a Ghost és a Drake-kel közös Mine dalok vizuális megalkotója lett.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Sia

Slágereket slágerek után írt már meg Sia Furler, olyat is, mint Rihanna Diamondsa. David Guettának felénekelte a Titaniumot, és most Beyoncé Pretty Hurtsében is jócskán benne van. A himnikus dalban kicsapja az asztalra a lényeget, valahogy így: „A tökéletesség a nemzet betegsége / A szépség (eléggé) fáj”. Vajon ezt vehetjük ironikusnak Bey-től?

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Blue Ivy

A Blue című dalhoz készült klip egy igazi videó-babanapló, csupa feelgood jelenettel, amit Rióban forgattak. A rendezők közt volt maga Beyoncé, Ed Burke és Bill Kirstein. A dalban felcsendül az a hang, amit a lassan két éves Blue baba „énekelt fel” születése napján (és ami szintén hallható Jay Z „Glory” című számában). Ennél személyesebb már semmi sem lehet, tökéletes hatásvadászat!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Todd Tourso

A Heaven és a Jealous zenei rendezője, aki egészen újnak számít a klipkészítés sakktábláján, és amúgy a Haus of Gaga informális tagja is. A Jealousben Francesco Carrozzini mellett ül a rendezői székben, a Heaven videó szeletjéből pedig talán annyi fejthető meg, hogy ennek még története is lehet.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Twitteren több kritikus is azt írta, hogy „Na gyerekek, ez az igazi ARTPOP”, ezzel ki is vonult a cybertérbe az art police, hogy rendet tegyen a Mama B– és Lady Gaga-rajongók között, kit is illet meg jobban ez a cím. Mi azt mondjuk, felesleges vitákba kár bonyolódni. De ez ne legyen elég, valahogy még a Kanye-Kim páros is belekeveredett a sztoriba, mert egyesek szerint ezzel beleköptek a levesükbe, amit azért kevergetnek, hogy ők legyenek az új legmenőbb hiphop/R&B páros az egész világon, leváltva a Carter családot. Az igazi szórakoztatás a szórakoztatóiparban talán valahol itt kezdődik, de ez minimum a főműsor utáni levezetés.

#galeria

Viszont a lényegről trükkösen el is tereli a figyelmet. Ez pedig az, hogy Mama Bey még mindig iszonyatosan jól néz ki, brutális hangja van, elképesztő show-kat ad, és hol van még a vége!

Sokan mondják, hogy ez lett az eddigi legradikálisabb albuma.

Nagyon személyes, az már biztos, és az is, hogy hamisítatlanul, tagadhatatlanul beyoncés. És ha már ennyiszer mondtuk ki a nevét, megér pár perc meditálást. Addig is várjuk-várjuk-várjuk a teljes albumot és az összes videót az elejétől a végéig.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szöveg: Majdán Zsuzsanna

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás