Phenom’ Line-Up: Carlos Cipa
Hatéves kora óta zongorázik a fiatal müncheni művész, Carlos Cipa, aki tavaly jelentette meg debütáló albumát, a The Monarch And The Viceroy-t. A hardcore bandákban dobosként is megforduló, de aztán mégis a zongora mögött magára találó Cipa múlt októberben már koncertezett Budapesten, május 29-én pedig ismét visszatér az általa igen megkedvelt Akvárium Klubba, hogy Greg Haines előtt ragadja magához a zongorát. Fellépése apropóján emailben állt rendelkezésünkre, hogy Line-Up rovatunkban bemutathassuk: kiderül, hogyan került kapcsolatba hangszerével, milyen együttesekben játszott, milyen projekteken dolgozik most, és hogy mire számíthatunk a koncertjén!
6 évesen kezdtél zongoraleckéket venni. Mi az első emléked, amit fel tudsz idézni ebből az időszakból? Mi volt az oka, hogy a zongorára esett a választásod?
A szüleim azt szerették volna, ha megtanulok játszani valamilyen hangszeren, és én dönthettem el, hogy melyik legyen az. Én pedig a zongorát választottam. Visszagondolva, nagyon örülök ennek a döntésnek, mivel érdekel a zeneelmélet, és a zongora mindenképpen az egyik legáttekinthetőbb hangszer.
Emlékként pedig van egy érdekes sztorim is. Amikor sor került életem első hangversenyére, és először kellett volna közönség előtt játszanom, akkor nagyon féltem, és majdnem egy évig nem is voltam hajlandó előadni. Szerencsére ez mára megváltozott!
És hogy került képbe a dob? Mikor kezdtél el játszani ezen a hangszeren?
16 évesen a barátaimmal szerettünk volna alakítani egy hardcore/metál bandát, és senki sem akart dobolni, úgyhogy végül én vállaltam ezt a részét. És a kezdetektől fogva imádtam! Három hónap gyakorlás után el is kezdtünk dalokat írni. A dob egyébként nagyszerű kontrasztot jelentett a klasszikus zongora mellett.
Több együttesben is játszottál akkoriban. Hogy emlékszel vissza erre az időszakra? Milyen tapasztalatokat szereztél?
A már említett első banda két évig volt aktív. Sok koncertünk volt, egy EP-t is rögzítettünk, de rögtön azután, hogy befejeztük a dalszerzést a bemutatkozó lemezünkhöz, az énekesünk úgy döntött, hogy kilép az együttesből, és ez jelentette a végét. Később három másik együttesben is játszottam: egy másik hardcore formációban, egy screamo csapatban és egy old-school punkbandában. De valahogy mindig is hiányoltam azt az energiát, ami az első együttesünkben megvolt, szóval ezek nem igazán működtek. Ez idő alatt a ritmuskészségem rengeteget fejlődött, ez pedig hatással volt a zongorajátékomra is. Szóval semmiképp sem szerettem volna kihagyni ezeket a tapasztalatokat, amiket ebben az időszakban szereztem.
Mikor döntötted el, hogy szeretnél felvenni egy albumot?
Nagyban közrejátszottak azok az élmények, melyek az együttessel előadott saját dalainkon keresztül értek. Úgy éreztem, már egyáltalán nem elég, ha csak klasszikus zenét adok elő, szóval rögtön a feloszlás után nekiálltam zenét szerezni. Az iskola befejezése után, amikor készültem a további zenei tanulmányaimra, elkezdtem dalokat írni az első albumomhoz, és ez nagyjából két évet vett igénybe. Mivel szinte rockzenével együtt nőttem fel, mindig is tudtam, hogy szeretnék majd albumokat kiadni a saját zenémmel. Azt meg szinte természetesnek vettem, hogy először a zongorára koncentráljak, hiszen ez az a hangszer, amelyen egész életemben játszottam.
Úgy tudom, az album felvételei sok időt vettek igénybe. Hogyan zajlottak a felvételek? Improvizáltál, vagy előre megírt dalokat vettél fel?
Maga a felvétel valójában gyorsan megvolt, az egész albumot két nap alatt rögzítettük. De nem siettem el a darabok megírását. Például a Lie With Me 2009 karácsonyán íródott a barátnőm számára, a címadó szám, a The Monarch And The Viceroy pedig egy héttel azelőtt, hogy megkezdtük volna a felvételeket 2011 novemberében. Néhány dalhoz csupán néhány napra volt szükségem, néhányhoz viszont hónapokra. Mindegyik a zongorán íródott, nem az asztalon – ezek improvizációkból alakultak ki, ösztönösen, de mégis precízen, a fejemben pedig már megvolt a koncepció. Minden, amit hallasz a lemezen, befejezett szerzemények, nem improvizációk, és úgy játszom el őket élőben, ahogy az albumon hallhatóak.
Úgy vélem, a modern klasszikus irányzat virágzik napjainkban, és napról napra egyre népszerűbbé válik, de számomra úgy tűnik, főleg az ambient stílus emelkedik ki. Manapság nem olyan gyakori, hogy csak egy zongorát hallasz egy lemezen mindenféle effektezés és egyéb körítés nélkül, pedig szerintem ez a hangszer önmagában is elég ahhoz, hogy kitöltsön egy lemeznyi időt. De mi a te véleményed az ambient világáról? Gondoltál már arra, hogy te is használj effekteket a jövőben?
Őszintén szólva nem vagyok nagy rajongója az elektronikus effektek és a klasszikus zene keverésének, főleg akkor, ha az a ritmushoz kapcsolódik (vannak kivételek természetesen). Szerintem van valami nagyszerű az analóg szintetizátorok hangzásában vagy az olyan elektronikus hangszerekben, amelyek tökéletesen illeszkednek akusztikus társaikhoz. De néha egy elektronikus ritmus az ilyen típusú zenében egyszerűen megöli az atmoszférát számomra. A következő lemezemen nem fogok sok elektronikus hangzást vinni a zenémbe, és ugyan lesz néhány effekt a keverés fázisában vagy néhány gitárerősítés, de inkább maradok az akusztikus formánál.
Ha már a jövőnél tartunk: mik a soron következő terveid?
Két anyagon is dolgozom jelenleg: most épp egy nagyobb darabot írok vonósnégyesre, ez pedig mindenképpen meg fog jelenni valamilyen formában a közeljövőben. Emellett már készül a második lemezem, ami inkább stúdióalbum lesz. Az elmúlt évben egy kis házistúdiót hoztam létre a pincémben, és rengeteg különböző hangszerrel fogok kísérletezni, mint például egy régi Reed orgonával, gitárokkal, cimbalommal, ütős hangszerekkel, egy régi bendzsóval, és szeretném használni a dobot is (és nyilván a zongorát). Az összes hangszert én fogom megszólaltatni, és ezúttal én csinálom a felvételeket és a keverést is. Szóval el fog tartani egy darabig, de tudom, hogy megéri majd. Emellett a barátnőmmel, Sophiával is van egy közös projektünk, ami októberben fog debütálni. Már nagyon várom!
Egyszer már koncerteztél Budapesten. Hogy emlékszel vissza arra az estére? Mire számíthatunk a mostani fellépéseden?
Valójában egy nagyon fontos koncert volt számomra, és remek élményként maradt meg az emlékeimben. Az volt az első alkalom, hogy élőben improvizáltam, ez pedig most már fő részét képezi a koncertjeimnek. Nagyon szerettem azt a régi zongorát, és alig várom, hogy ismét játszhassak rajta. A közönség pedig nagyon csendes és figyelmes volt, örömmel játszottam nekik. Az októberi fellépés óta már számos koncertet adtam, sokat fejlődtem, és sokkal többet fogok improvizálni. Van egy új dalom is, amit nagyon szeretek, és persze fogok játszani a bemutatkozó albumomról is. És büszkén viszem magammal az első kottáskönyvemet is!
Ha zenész volnék, az volna az álmom, hogy megjelenhessen az első albumom, de te a bemutatkozó lemezeddel már most megtetted az első lépéseket, hogy megjegyezzék a neved. Milyen céljaid vannak még, amiket idővel szeretnél majd elérni?
Igazából még csak most kezdtem el a zenei karrieremet, így még rengeteg álmom van. Nagyon várom már az első projektemet egy nagyzenekarral, mert szerintem a számukra írt zene az egyik legnagyszerűbb dolog. Illetve megtisztelőnek tartanám, ha valaha volna esélyem zenét szerezni egy nagy film vagy sorozat számára. De ezekhez még idő kell, és még csak 23 éves vagyok.
Carlos Cipa a 2012. októberi és a tavaly májusi koncertje után ismét Magyarországra érkezik: június 5-én Sebastian Plano társaságában lép fel a Bakelit Multi Art Centerben. A koncerthez itt tudtok csatlakozni, jegyet pedig itt lehet nyerni!
Hivatalos honlap: http://carloscipa.com/
Interjú: Varju Kitti
