Kaszálhat az Omega Kanye West dala után

Avatar photo
2013.07.2., 15:49

Csütörtökön Magyarországra is megérkezett Kanye West új albuma, amelynek szerzői között Presser Gábor és Adamis Anna is szerepel. A Yeezus című lemez Amerikában, Nagy-Britanniában és Ausztráliában is az eladási lista első helyén debütált, így máris százezrek hallhatták, hogy a New Slaves című dalában az Omega Gyöngyhajú lány című slágeréből hangmintázott az amerikai rapper, mintegy másfél perc hosszban.

„A dalszerzők jogdíját egy nemzetközi megállapodás szabályozza, erre a kiadó a teljes nagykereskedelmi bevétel 9 százalékát fizeti. Ez az összeg oszlik meg a lemez dalai között másodperc-arányosan” – mondta a Blikknek Tóth Péter Benjamin, a Szerzői Jogvédő Iroda szóvivője.

Az előadói jogdíj is hasonló nagyságrendű, azaz 8-10 százalék, de itt nincs nemzetközi szabályozás, mert ebben a kiadók és az előadók egymás között állapodnak meg. A külföldi jogdíjbevételt a kijelölt európai jogkezelő továbbítja, amiért 10-12 százalékos kezelési költséget számít fel. Kanye West legutóbbi, My Beautiful Dark Twisted Fantasy című 2010-es nagylemezéből világszerte 1,9 millió fogyott, az előtte megjelent 808s & Heartbrake című albumból pedig 2,5 millió.

http://www.youtube.com/watch?v=vQq82PPDVD0

A fogadtatás alapján a Yeezus is biztosan eléri a 2 milliós eladást, a Blikk számításai szerint 10 millió forint járhat a Presser-Adamis kettősnek, és ugyanennyi az Omegának és a kiadónak, illetve annak jogutódjának, a Hungaroton Records-nak. Mivel a felvétel idején Presser és Adamis is az együttes tagja volt, a szám 20 millió forintot keres az Omegának 44 évvel a születése után.

Címkék: , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás