Magyarok a Topon – Phenom’enális hazai termések 2013-ból

Avatar photo
2013.12.16., 22:27

Év végi toplistáink sorát folytatva nem feledkezhetünk meg hazai kedvenceinkről sem. 2013 igazán termékeny volt a magyar zenei életben, hiszen nagy visszatérők, új befutók és remek folytatások fémjelezték az idei évet. De ami igazán szembetűnő és örömteli, hogy sok-sok fiatal zenész és friss arc lépett elő a rejtekéből, jobbnál jobb szerzeményekkel pezsdítve fel hazánk tehetségkutatós „termésétől” elfertőződött, igényes zenét szomjazó éterét. Íme a 2013-as hazai felhozatal legjava a mi füleinken keresztül!

derTANZ – Over Your Cities Grass Will Grow

A derTANZ sámánisztikus, mániákus free-punkjának egyik legjobb pillanata az Over Your Cities Grass Will Grow. Kovács Gábor öblös hangja és hipnotikus kántálása ideális háttérzenéje lenne annak a pillanatnak, amikor a rómaiak felszántják, majd sóval hintik be Karthágó városát. A trükkös basszusmenet végig fenntartja a figyelmet, a recsegős, zajongó megszólalás pedig remekül illik a számhoz.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Blahalouisiana – Tonight I’ll Dress In Blue

Aki azt hitte, hogy az ex-Jacked többi tagja lemarad Mórocz Tamás és a Bermuda mögött, nagyot koppant idén. Nemrégiben nem kisebb név, mint a teltházas koncertet adó Morcheeba előtt léptek fel a Petőfi Csarnokban. Az új belépő Blahalouisiana nevét nem könnyű megjegyezni, de végleg bebizonyították, hogy igenis érdemes. Idén jelent meg első EP-jük, a Tales Of Blahaluisiana, melyről a Tonight I’ll Dress In Blue-hoz Horváth Viktor rendezésében klip is készült. New York és Budapest fúziója elegáns, pimasz, provokatív és ízléses. Végső konklúzió? A jóga és a Blahalouisiana szexi.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Barabás Lőrinc – 1 2 1

A hazai jazzélet egyik kiemelkedő zenésze, Barabás Lőrinc idén jelentkezett első önálló albumával, a Sastrával (kritikánk itt), mely az év egyik legjobb magyar megjelenésének is beillene. A pusztán egy trombita és egy loop station segítségével építkező művész elképesztő kreativitással ülteti át az elképzeléseit magával ragadó szerzemények egész sorába. A többféle stílusvilágból hörpintő Sastra mindenkinek nyugodt szívvel ajánlott hallgatnivaló, melyről érdemes az elsőként megjelentetett hírnökkel, az 1 2 1-gyel kezdeni. Látni az alkotás folyamatát valóban érdekes élmény, emellé párosul a lassan fülbemászó dallam- és ritmusvilág – és ezután fog elérni minket az a felismerés, hogy beleszerettünk a trombitába, akár hittük volna, akár nem.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Venice Valley – Stay

A friss magyar elektropop formáció Hencz Péter és Sugár Andor kétszemélyes projektje, ami szeptember elejével érkeztette a Venice Valley debütáló felvételét, a Stay-t. Az aktuális nemzetközi zenei trendekkel építkező együttes bemutatkozó dala és az ahhoz készült videoklip a 2013-as nyár élményeiből és hatásaiból építkezik, amit mind a dallamvilág, mind pedig a saját rendezésben leforgatott klip tökéletesen visszaad. Büszkeségeink azóta már második dalukat is elkészítették, az Answershöz pedig a napokban érkezett meg az Aluna George habkönnyű lazaságát ledöntő videó is. Előremutató menőpop Chad Valley, Twin Shadow,  Autre Ne Veut vagy How to Dress Well hátszeléből.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Route 8 – CanYouFeelIt?

A Farbwechsel kiadó szinte minden alkotójától elférne itt egy szám, ám Horváth Gergely projektje, az analóg szintetizátorokra épülő Route 8 titkos kedvenc, a CanYouFeelIt? olyan, mintha egy instrumentális Led Er Est-számot a Silf venne kezelésbe. Sim City egyik elhagyott épületében zajlik egy sötét szintirituálé, de csak annyira hangosan, hogy beszűrődhessenek mindenféle furcsa neszek: ahogy egymásnak ütődnek egy hajléktalan fémdobozai, ahogy kopog az eső a bádogon, csattog valami a távolban. Baljós és hipnotikus.

Route 8 – Mental Murder EP by Route 8

Ivan & The Parazol – Sellin’ My Soul

Az idén az amerikai álomba is belekóstoló Ivánék megállíthatatlanok. Mi sem bizonyítja jobban a ’60-as és ’70-es évek elpusztíthatatlan szellemét és a srácok stílusérzékét, hogy tökéletesen nyúlnak vissza a mai rock and roll gyökereihez, és formálják azt úgy, hogy 2013-ban is megállja a helyét. Mondhatnánk, hogy rossz helyre és időben születtek, de nagyon is örülünk nekik, hogy ide pottyantak. Élőben robbannak, és ez az első számú indok, ami miatt szeretjük őket. Egy biztos, ezek a budapesti srácok biztosan feltűnést keltenek az utcán is!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Aires Altos – Elvarratlan

Az Aires Altos egyszerűsége, suta bája és őszintesége, valamint Mayberian Sansküllots-light melankóliája a legjobb dolgok egyike volt, ami idén a magyar folk-poppal történt. Ráadásul a Dust, Dirt, Clay EP két száma alapján a magyar szövegek sem állnak rosszul Bárdits Éva triójának. Intim, de mégis mindenki számára (át)élhető szövegek, eltalált hangszerelés, az idei év egyik leginkább a fülben ragadó dala. Szeretjük.

Dust, Dirt, Clay by Aires Altos

Cadik feat. Saiid – Jöttment

Különösebb csinadratta nélkül jött(ment) ki a tavalyi év végén, idei év elején a magyar underground zenei élet megkerülhetetlen alakjának Alma című lemeze. Még az is lehet, hogy ezt a számot már tavaly ki kellett volna veséznünk, de akár így, akár úgy, ez a szám megérdemel egy majd’ egy évvel megkésett dicséretet. Cadik félig kísérletező, hiphopos lemezének egyik fénypontja volt ez a dal, ami kicsit furán is illeszkedett a többi szám közé, bár ebben nyilván Saiid súlyos jelenlétének is szerepe van. Mindettől függetlenül a latinos hangzást új kontextusba helyező Jöttment együttműködés a javából, olyan szerencsés pillanat, amikor mindkét előadó a legjobb formáját hozza.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Bermuda – London

A tavaly a Monte Carlo című slágerrel berobbant Bermuda ezerrel pörög tovább. Megcsinálták azt, amiben nem hittünk: visszahozták a minőségi magyar popzenét. Tették mindezt úgy, hogy közben folyamatosan megújulnak. A Bermuda klipjei tökéletes tükrei a budapesti trendérzékeny fiatalok életének. Kicsit butuska, egyszerű, de ettől mégis annyira hatásos, hogy szépen-lassan beette magát a fejünkbe – hát nem ez a pop zene lényege? Egyszerűen toxikus, és ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a rádiók is ronggyá játszották. Ezek után pedig ne lepődjünk meg, ha a nagymuter khaki parkában pattan fel egy longboardra.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Odett – Abrakadabra

Polgár Odett idén júniusban Az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában kapta az egyik legfontosabb szakmai elismerést, a Fonogram-díjat Hanyatt, homlok, egyenes című lemezéért. Megállíthatatlanul tör felfelé a hazai popszakma sűrűjéből, tökéletesen egyensúlyozva a magyar underground és a mainstream popzene mélységesen tátongó szakadékán. Idén beugrott Soerii & Poolekhez puszizni, majd egy klasszisokkal kiemelkedő dallal a köztévé Eurovíziós „tehetségkutatójának” mezőnyébe is. Végigturnézta a legmenőbb hazai fesztiválokat, majd nyár végén nálunk debütált nyári hónapokat összegző dala, az Abrakadabra. Azóta megérkezett a Csillaghullás és a legfrissebb dal, a Jégtánc is, amihez a napokban forog az új klip is. És hogy miért Odett? Tudtok menőbb és őszintébb hazai énekesnőt, aki barátaival ilyen hibátlan hálószobapop-átgondolásokat is barkácsol?

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

morningdeer feat. Meszerics András – Radiant

Dányi „morningdeer” Krisztina csak önmagához hasonlítható zenéje az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb történése a magyar zenei életben. Jellemző, hogy amikor egyik barátomnak próbáltam sms-ben leírni, hogy mire is számíthat egy morningdeer-koncerten, először többsoros, bonyolult magyarázatot írtam, aztán a végén kitöröltem az egészet, mondván, ezt a produkciót egyszerűen látni kell, utána esetleg lehet róla beszélgetni is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Möbel – We Throw No Party

Lechner Márk egyszemélyes lo-fi elektropop projektjének első hivatalos EP-jét a német Motor kiadó jelentette meg, ami nem kis elismerés egy honi producernek. Habár a korábban a Polar Dear tagjaként is ismert, jelenleg Montrealban élő dalszerző-producer messze van Magyarországtól, zenéinek népszerűsége kis hazánkba is diadalmasan visszaszalad. Ezzel párhuzamosan idén májusban Tonyóval, a The Moog frontemberével szívbemarkoló szintipop dalokkal is előállt, a Nibiru után (és a Polar Dear mellett) pedig önálló produceri munkába is kezdett. A Möbel alteregója alatt megjelent We Throw No Party című dance-orinentált dal és a hozzá készült cowboytáncos (Dimitrius Adams) szexi videója a rádiók és zenei csatornák kedvenc portékája lett. A dalhoz Lovas Dávid rendezett klipet, aki korábban a Möbel fodrászszalonban felvett élő videóját is készítette. Ha pedig mixre vágytok Márktól, ideje a pótolni az elmaradást.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Live Large: Bújócska

Akik annak idején rendesen nyomták a Myspace-t, azoknak bizony nem véletlenül csenghet ismerősen a név. A kvartett ugyanis 2007 óta létezik ebben a felállásban, viszont egy hosszabb kényszerpihenőt követően idén tavasszal jelentették meg első lemezüket Voltegyszer címmel. És milyen jól tették! Az év talán legegységesebb hangzású magyar gitárpop albumáról van itt szó, amiről éppen ezért nagyon nehéz egy dalt kiválasztani. De dönteni muszáj, így a mind szövegében, mind a zenében energikus, zaklatott, lendületesen magával húzó Bújócskára esett a választásunk, ami nem egyszerűen bekúszik a hallójáratunkba, hanem bevágtat, majd jó 2-3 hétre garantáltan letelepszik oda.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Irie Maffia – Fever In Her Eyes

Az Irie Maffia minden kétséget kizáróan Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, akik a 2007-es bemutatkozó lemezük óta szépen-lassan dobják le magukról a magyar reggae zenekar címkét, helyette pedig az alkotói szabadságban rejlő zenei kísérletezés felé fordultak. Ennek pedig kézenfekvő bizonyítéka az idén megjelent Nagyon jó lesz című album, ami 2013 egyik legerősebb kortárs popzenei lemeze lett a hazai megjelenések frontján. A játékos jamaicai hatások már csak nyomokban mutatkoznak meg, amiket vadabb kísérletezések váltanak fel a hiphop, a disco és az elektro legmerészebb bugyraiból. A Fever In Her Eyes kínai hangmintával erősítő klubhimnusza pedig senkinek sem maradhatott ki az idei fesztiválszezonban. Na ugye.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Szabó Benedek: Huszonöt

A Zombie Girlfriend frontembere ezúttal szólóban és magyarul jelentetett meg lemezt Kapuzárási Piknik címmel, 26. születésnapján, úgymond meglepiből. Az (el)rettentően szókimondó és őszinte lemez titka az, hogy nincs titka. Nem akar több lenni annál, mint ami, éppen ezért bárki könnyen azonosulni tud a főleg akusztikus hangszerelésű és nagyon erős szövegű dalokkal. Minden ember – legyen 20, 30 vagy 40 éves – megérzi egyszer az idő múlását, és felteszi magának a kérdést, vajon elérte-e már a célt, amit kitűzött magának. Szabó Benedeknél ez Huszonöt évesen következett be. De nem kell ezt magyarázni – hallgassátok meg, és rögtön érteni fogjátok!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Magashegyi Underground feat. Beck Zoli – Árnyékok

2013. május 29-én jelent meg a Tom-Tom Records gondozásában a Magashegyi Underground második nagylemeze, a Tegnapután. A lemezen közreműködött az Akkezdet Phiai tagja, Závada Péter, valamint a 30Y frontembere, Beck Zoltán, amiből a hazai rádiók egyik első számú kedvence, az Árnyékok született. Bocskor Bíborka és Beck Zoli duettjét Rónai Domonkos vitte videóra, amihez a kreatív kézfestések grafikáit Erdei András készítette. Ha lenne kategória 2013 legjobb hazai duettjének, mi biztosan nekik adnánk, hiszen Beck Zoli versrímei és Bíborka pátoszos vershangja a leglúdbőröztetősebb dolog volt 2013-ban.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

We Are Rockstars – Én leszek minden

A Ligeti György–Faragó Tamás–Kovács Csaba–Szijártó Tamás alkotta supergroup, a We Are Rockstars idén jelentkezett második lemezével, melynek apropóján mindenképp helyük van eme listánkon. A Second ugyan hangzását tekintve egy fokkal visszafogottabb lett az erős debütálás, a Let It Beat után, de mi még így is eléggé szerettük. Az alapjáraton angol nyelvű slágerekkel operáló együttes tavaly végre kipróbálta, hogyan szól magyarul (Gorgeous One / Magasban), és 2013-ra is jutott egy anyanyelvű verzió az egyik új számból. A Without You I’m Nothing magyar változata az Én leszek minden lett, amely rávilágít, hogy egyrészt a We Are Rockstars megint letett egy kiváló slágert az asztalra, másrészt hiába szoktuk meg részükről az angolul éneklést, ők magyarul is jól működnek. Még ilyet!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Stamusic. – Go To The DISCO ft. Böbe Szécsi

A kúllistás „magyar Disclosure”, vagyis a Stámusz-fivérek – név szerint Ferenc és Dániel – korábban a Recordernek elmondták, édesapjuk rendesen tolta a diszkózást a ’80-as években. Így talán már érthetőbb, hogyan szorulhatott az egész családba ennyi tehetség, hiszen a srácok hugicája, Stamukli is közreműködött már egy dalukban. Mi év végi összeállításunkban viszont mégsem a rádióbarát popdalt választjuk, hanem inkább a Voice tehetségkutatóból ismert Szécsi Böbe vendégénekével készült house-számot, amelynek 15 szóból (!) álló szövege nagyon mulatságos. Ezen felül pedig egy olyan számról beszélünk, amit ha egy péntek koraesti házibuliban benyomunk, garantáltan elkerüljük a punnyadást, hiszen az egész társaság diszkóba akar majd menni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Zagar – Odd Moments Of Eternity

A legjobb magyarokat felvonultató listánkról természetesen nem hiányozhat hazánk egyik legnevesebb elektronikus formációja, a Zagar. A 2007-es Cannot Walk Fly Instead után hosszabb szünet következett, de idén végre napvilágot látott a Light Leaks. Az erről származó Space Medusát először a bemutatkozó kislemezt jelentő státusza, majd a videokliphez kapcsolódó közösségi adománygyűjtő akció, és később az ennek segítségével megvalósuló projekt miatt már a legtöbben ismerhetik. De hiába lett ez a Light Leaks zászlóshajója, a lemezen van ennél sokkal jobb szerzemény is, név szerint az Odd Moments Of Eternity. Hatpercnyi csodás kalandozás, kezdve egy lassú andalgással, aztán jöhet a felszállás, majd mintha csak sodródnánk és elvesznénk az űrben, miközben a fejünkben egy sor ismétlődik: „Space and time keeps us synchronized…”

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Cvlt of Grace – The Anarchist

A hazai punk színtér régen virágzott ennyire, ennek pedig egyik jeles példája a pécsi Cvlt Of Grace. A kisebb európai turnékon megedződött zenekar idén több anyaggal jött ki, de a márciusban kiadott Path utolsó száma szikeként hatol velőig, és utána koppanásig tolja, csak hogy a szám végén azt súgja a füledbe: „Nem lesz semmi baj.” A rettenetesen jól összerakott és megírt lemez legkiemelkedőbb számát tisztelhetjük benne, pedig az egész album nagyon erősre sikeredett. Az Anarchist egy tökéletes dal tüntetéshez, romboláshoz és keresztelőkhöz. Persze ezzel nem akarunk semmit sem sugallni.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Imre Kiss – Stolen Moment

A szám ugyan nem, de a videó rendkívül friss, és ez az a színvonal, ami teljesen mindegy, hogy januárban vagy decemberben jelenik meg, bérelt hellyel bír egy ilyen összeállításban. Az amúgy grafikusként is tevékenykedő Kiss Imre a Farbwechsel kiadó üdvöskéje, idén jelent meg első lemeze, Midnight Wave címen. Vizuális művészhez méltó az album tán legjobb számának mozgóképes körítése is, olyannyira, hogy nehéz eldönteni, a képek támogatják-e a zenét, vagy a zene segít-e a képek befogadásában.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Hangmás – Fuck Barcelona

Emigráció, Hawaii, London, Barcelona, fuck it, kérem szépen! A negyedik Hangmás-lemez központi dala már megint olyan témával foglalkozik, ami mellett mi sem tudtunk szó nélkül elmenni. „A Fuck Barcelona azt a témát dolgozza fel, hogy manapság sokan mennek külföldre szerencsét próbálni, akár egy sokkal bizonytalanabb, >>alantasabb<< munkát bevállalva, annak reményében, hogy felszabadultabb légkörben élhetnek ott.” – mondta interjúnkban Pogár László. A komoly téma mellett az egész korongon ez a „leghangmásosabb” szám, tele olyan sorokkal, amik az első hallgatás után hetekig – de legalábbis a következő Hangmás-koncertig – bennünk maradnak.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Halott Pénz – Ugyanúgy hallasz

2013 kétségkívül a baranyai King Kong éve volt: Halott Pénz – azaz Marsalkó Dávid – idén csak úgy ontotta magából a menőbbnél menőbb klipeket, majd mindezt megfejelte egy remek albummal. A mi kedvencünk, az Ugyanúgy hallasz idén júniusban debütált videóval, és szép lassan a slágerlisták élére került. Mindez persze nem meglepő, hiszen a Four Tet alapja szuperül kiegészíti Halott Pénz szövegeit, a háttérben zajló párkapcsolati dráma pedig csak hab a tortán.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Revue ft. Polar Dear – You Can Handle It

Sívó Dániel (Radio Panic) szólóprojektje, a Revue idén a Polar Deares Borsos Oleggel állt össze a You Can Handle It erejéig. A fülbemászó, táncolós dal tipikus koktélozós nyári slágerre sikerült, mi le sem vettük az ujjunkat a replay gombról. A számhoz készült klipet Koblicska Örs rendezte, és hasonlóan hibátlanra sikerült: a paradicsomtól kezdve a pazar bútorokon át döglött nyulakig minden van benne! You Can Handle It!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Óriás – Káoszkapitány

Valószínűleg nem hazudunk, ha azt mondjuk, hogy hazánk egyik vezető rockzenekara az Óriás, akik sosem tudnak csalódást okozni se élőben, se a lemezeikkel. Idén sem volt ez máshogy: a Tűz, Víz, Repülő aranyos droid-pendrive-jai rengeteg jó számot rejtettek, de a legemlékezetesebb mindenféleképpen a Káoszkapitány volt. Szép kecsesen sodródik a pop/punk/rock tengelyen, tökéletesen táncolva a felállított határvonalakon anélkül, hogy egyszer is kibillenne valamelyik felé. Itthon kevesen tudnak összerakni egy ehhez hasonló, igazán lendületes számot, úgyhogy mi csak várjuk, hogy mikor jön a következő Óriás-megjelenés!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

The Biebers – Sorry

Idén nyáron robbant be a nyári slágerek közé egy magyar formáció dala, és hamar rájuk irányult a reflektorfény. A már általunk is kifaggatott The Biebersről van szó, mely Puskás Péter és Puskás „John The Vailant” Dániel közös projektje. A friss és fiatalos stílust képviselő srácok saját magukat a „tradicionális tánczene részeg gyerekeknek” szlogennel definiálják, és ennek jegyében szállítják szerzeményeiket. A munkatempó egyelőre elég mérsékelt, hiszen a nagy durranást jelentő Sorry előtt csak az Mc Kemonnal közös Dance, utána pedig a Summer Love Ghost került ki a kezeik közül. Mindenesetre kíváncsian várjuk, mit hoz számukra 2014!

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás