Modern klasszikus Argentínából – Sebastian Plano: Impetus
Ha Argentínára és a zenére gondolunk, ezt az országot nem igazán fogjuk a klasszikus irányzattal párosítani. Pedig a kortárs modern klasszikus szférában egyre inkább megveti lábát, illetve hangszereit a fiatal argentin tehetség, Sebastian Plano, aki második albumát készül megjelentetni. Az Impetus igazi őszi album, tele melankolikus dallamívekkel, érzelmes pillanatokkal, mélyen megérintő hangjegycsoportokkal – s mindez olyan lemezzé áll össze, amire most pont szükségünk lehet az eső áztatta mindennapokban.
Mivel neve egyelőre még ismeretlenül csenghet, érdemes kicsit visszatekinteni a multi-instrumentalista művész múltjába. Sebastian Plano igazi zenészcsaládba született: egy interjújában egyszer elárulta, hogy a családtagok pont egy vonósnégyest tesznek ki, melyből az ő része a cselló. Ezt a hangszert tekinti elsődleges erősségének, de repertoárjában felbukkan a zongora, a bandoneón, ütőshangszerek és a hegedű. Zenéjében ezeket ötvözi minimalista elektronikus körítéssel, melynek végeredményeként magával ragadó, klasszikus hangvételű szerzemények születnek.
Plano – hasonlóan a szintén a Denovali kiadó köreiben alkotó, már nálunk is bemutatkozott, idén új albummal jelentkező Greg Haineshez – monumentális témákban gondolkozik, ezért a kreatív munka során ritkán állt meg hatpercnyi dallamkreálás alatt. A lemez megkívánja a figyelmet, hiszen egyáltalán nem pozícionálja magát az egyszerűen befogadható hallgatnivalók közé. Tíz szerzeményen keresztül törekednek harmonikus felépítettségre a billentyűk, a vonósok és társaik, miközben hol egyikük, hol másikuk jut fajsúlyosabb szerephez. Hála a hangszerek változatosságának, egyáltalán nem válik monotonná az egyébként masszív dallamrengeteg.
Előadó: Sebastian Plano
Cím: Impetus
Kiadás éve: 2013
Kiadó: Denovali
Honlap: www.sebastianplano.com
Értékelés: 8/10
A lemez első dala, az Impetus a legtökéletesebb nyitány szinonimájaként is elkönyvelhető. Ahogy elkezdenek áramlani a kezdő dallamok a mélyen búgó vonósokkal, majd a szívdobbanást imitáló effektek után az oktávokban ugráló zongora feleleveníti a reggeli ébredés érzését, ahogy kinyitjuk a szemünket, aktivizálódik a testünk, széthúzzuk a függönyt, és elér minket a nap első sugara. Az Impetus képes megjeleníteni ezt, és az első percek erőteljes hangulatfestése után fokozatosan csendesül el, hogy aztán ismét felélénküljön. Így jutunk át a The World We Live Inre, amely az ártatlan kezdés után az ütősök teljhatalmának hódol be. Az Impetus jelentése, vagyis a „lendület” kifejezés talán itt teljesedik ki leginkább, hiszen finom dinamika csúcsosodik ki jelen szerzeményben.
Az ezt követő Blue Loving Serotonin akkordjai drámai összecsengésben forrnak össze rögtön a dal elején, és már-már úgy érezhetjük magunkat, mint egy tragikus szakítást megzenésítő filmzenénél. Az elején lévő erős vonósbetét után lelket ápolva érkeznek a fekete-fehér billentyűk, és szinte pontosan a szám felénél jelenik meg az Impetus vezérelve, a lendület. Sodor minket a zongora, miközben megérkeznek a némileg Ólafur Arnalds stílusvilágára emlékeztető effektek a melankolikus vonósokkal karöltve. Nem véletlen a hatás, hiszen Plano inspirálói között említi az izlandi zenészt. Hatását érezhetjük még az albumzáró One Story Of Thoughts dallamaiban is, melyet egyébként ingyen be lehet szerezni a zenész hivatalos oldaláról.
Az argentin művész mestere az átvezetéseknek. Ahogy az Impetus nyitánya után fordul át dallamosabb folytatásába, a The World We Live Inbe, úgy kanyarodnak a Blue Loving Serotonin vonósokkal feldúsított záródallamai a billentyűket teljesen nélkülöző, mindössze kétperces, ám az egyik legklasszikusabb hangvételű szerzeménybe, az In Between Worlds II-ba. A pusztán vonósokkal operáló dal lassan folyik át az Emotions (Part II)-ba, amely ugyan a felvezetéshez segítségül hívja a zongorát, de hamar átcsap komor hegedű- és csellómotívumokba, mindezt gazdagon tarkítva minimalista effektekkel.
A következő páros, az Angels és az All Given To Machinery felidézi az argentin gyökereket, hiszen felcsendül a harmonikára emlékeztető bandoneón, miközben a klasszikus hangszerek sem felejtődnek el. Az Inside Eyes-Outside Eyes (utóbbi csak digitális formában érhető el) duója pedig közvetlenül a zárás előtt facsarja ki a szívünket, hiszen a hasonló dallamszerkezetre felhúzott zenei világuk alapját egy egyszerű, ám annál szívet simogatóbb zongoraszólam kényezteti. Ugyan itt is közbeszólnak az effektek, de Plano nagyon jól érzi azt az egyensúlyt, melytől zenéje nem válik túlságosan elektronikával fertőzötté, hanem marad a modern klasszikus világ mezsgyéjén belül.
A fiatal argentin zenész az Impetusszal megmutatta, hogy a kritikusok által is elismert első lemezét, az Arrhythmical Part Of Heartsot nagy lendülettel sikerült felülmúlnia. Albumának halvány gyengesége lehet, hogy valóban elég hosszúra nyúlnak el a számok, és ezt elsőre, másodszorra vagy még tán harmadszorra sem könnyű megemészteni. Figyelmet igényel, de meg is érdemli azt, hiszen egy olyan előadóról van szó, aki még viszonylag rejtőzködő életmódot él, miközben tehetségével már rég megilletné a reflektorfényt. Addig is igencsak ajánlott elmerülni az Impetus hangrengetegében, mert ez az igazán őszi hangulatú lemez ezekben a hónapokban fog igazán tökéletes hangzani.
Szerző: Varju Kitti
