Neves fellépők neves eseményeken – Ki hova ígérkezett el 2014-re?

Avatar photo
2013.12.23., 13:24

Az elmúlt napokban egyre több jövő évi nagyobb rendezvény kezdte el bemutatni a náluk fellépő sztárokat. Most már nyilvános néhány név a Grammy és a BRIT Awards díjátadója kapcsán, de a Glastonbury, az Isle of Wight és az Open’er Festival is sorolja már a hírességeket. Röviden összeszedtük, ki melyik nevesebb esemény presztízsét növeli majd, illetve ennek apropóján összegezzük, hogy eddig kiket jelentettek be a 2014-es magyar fesztiválok!


A nyári tömegrendezvények szemlézése előtt tekintsük át, hogy a díjátadók kikkel próbálják lázba hozni a tévénézőket. A Grammy Awards szervezői 2014-ben nem kisebb nevet dobtak be, mint a Daft Punkot. A francia duó idén adta ki negyedik stúdióalbumát, a Random Access Memoriest, és az év egyik gigaslágerét, a Get Lucky-t is nekik köszönhetjük. Az esemény kapcsán egyébként öt díjra jelölt Daft Punk 2008 óta nem vett részt semmilyen tévés felvételen, így a mostani produkciót már most óriási várakozás előzi meg. A szervezők számos közreműködőt és nagy ünneplést ígérnek, ami méltó tisztelgés a formáció eddigi munkássága előtt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Február 19-én rendezik meg a BRIT Awardsot a londoni O2 Arénában, és a díjátadó igen impozáns fellépői névsort hozott össze. Korábban már kiderült, hogy az idén az ötödik albumával, az AM-mel (kritikánk itt) szinte mindenhonnan szivárgó Arctic Monkeys és Katy Perry biztosan ott lesz a színpadon, de most újabb három név látott napvilágot: Londonba utazik majd Bruno Mars, a Bastille és a Rudimental is.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A European Festival Awardsesélyes Glastonbury fesztiválra idén alig másfél óra alatt fogytak el a jegyek, ezzel továbbra is töretlen bizalmat élvez a rendezvény. A szervezők pedig végre bejelentették az első nagy nevüket. Az egyik headliner az Arcade Fire lesz: a Grammy-díjas együttes idén jelentette meg negyedik albumát, a Reflektort, mellyel ismét osztatlan sikert arattak, és idén végre eljött az idő az első Glastonbury-s fellépésükre. Az Arcade Fire június 27-én, a fesztivál pénteki napján látható majd – erről a Twitteren adtak hírt. Win Butler énekes a BBC-s Zane Lowe-nak nyilatkozott a fellépés kapcsán: „A péntek igazán fantasztikus, kaliforniai napsütéssel teli nap lesz – ha nem, visszafizetjük a jegyárat.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A lengyelországi, szintén EFA-jelölt Open’er Festival is újabb nap fő fellépőjét jelentette be. Már korábban elárulták, hogy headliner pozícióba kerül náluk a The Black Keys és a szervezők álma, a Pearl Jam, és hozzájuk csatlakozik majd a francia Phoenix. Az együttes idén hozta ki ötödik albumát, a Bankrupt!-ot, mely a negyedik helyig jutott a Billboardon, és a legtöbb helyen pozitív fogadtatásra lelt.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Némileg korábbi hír, de még szeretnénk itt listázni az Isle of Wightra meghívott headlinert: a nyáron a Szigeten is az egyik nap utolsó fellépőjeként parádézó, az idén Q Awardsszal is gazdagodó Biffy Clyro a brit földekhez tartozó Wight-szigeten lévő fesztivált hajtja uralma alá június 13-án. Az esemény további bejelentett nevei: Calvin Harris, a Rudimental (Live), Passenger, a The 1975 és a The Waterboys.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A nemzetközi hírek után evezzünk hazai vizekre. A magyar fesztiválok is folyamatosan árulják el a jövő évi fellépőik nevét, bár ezek a bejelentések még inkább csak halvány hangulatfokozók, és a nagyobb durranásokra még várnunk kell. Kezdjük az egyik legfrissebb bejelentéssel, mely a 2013-ban debütáló Strand Fesztiválhoz kötődik: idén a VOLT-on és a Szigeten is megforduló Parov Stelar jövőre csak a Balaton partján csíphető majd el.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az imánt említett VOLT három nevet árult el a 2014-es felhozatalból: első magyarországi koncertjére készül a saját magáról elnevezett új lemezével házaló MGMT (akiknek eddigi pályafutására GIF-ekben emlékeztünk meg), és hozzájuk csatlakozik a magyar földeket már korábban is megjárt Volbeat és a Bring Me The Horizon.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A legbőkezűbbek a Balaton Sound szervezői voltak, ők ugyanis már hét nevet elhintettek a jövő évi line-upból. Az, hogy David Guetta 2014-ben is jönni fog hozzánk, nem volt kérdés, inkább csak a helyszín mellett szerepelt kérdőjel. Jövőre a Balaton Sound nyerte meg magának a francia DJ-t, aki lassan kiirthatatlan szereplőjévé válik a nyári magyar fesztiválfelhozatalnak. Mellé érkezik az idei szigetes fellépését lemondó, nagyszájú amerikai rapperhölgy, Azealia Banks, aki most a Balatonnál próbálja meg kárpótolni a rá váró rajongókat. A zenei kínálatot erősíti még Wiz Khalifa, Steve Angello, a W&W, Felix da Housecat és Martin Garrix.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás