Rocksztárként megöregedni – Danny Brown: Old
Danny Brown két évvel ezelőtti, XXX című albuma mámorító keveréke volt a detroiti boom-bap hangzásnak, a kiadója (Fool’s Gold) által preferált electro-hiphopnak, testnedveknek és drogoknak. Brown jellegzetes, hiperaktív rappelése, intelligens, cinikus szövegei egy olyan érzelmi hullámvasutat eredményeztek, amit a The Fader kritikusa találóan úgy jellemzett, hogy olyan, mintha egy beszívott Louis C. K. rapkarrierbe kezdene. A folytatásra két évet kellett várni, azonban megérte: az Old Danny Brown eddigi legérettebb, legkiforrottabb munkája.
Már a közreműködők listája is impozáns – a megszokott producerek mellett (SKYWLKR, Paul White stb.) felbukkan a harlemi rapper A$AP Rocky, Charli XCX, a Purity Ring és ScHoolboy Q is. Az album a klasszikus nagylemezek formájára két oldalból (egy „street-rap” és egy „party-rap” oldalból) áll: az elsőn a klasszikus, J-Dillás, boom-bapos, nyersebb alapokkal, a másikon pedig a Rustie által gyártott, túlvezérelt rave-szirénákkal tarkított, fejvesztett ámokfutásokkal. Brown pedig remekül teljesít mind a két rész alatt.
Előadó: Danny Brown
Cím: Old
Kiadás Éve: 2013
Kiadó: Fool’s Gold Records
Honlap: www.xdannyxbrownx.com
Értékelés: 9/10
Ráadásul a szexfüggő, drogdíler múltja összefogja a két lemezt: az első oldalban a rajongók szemére veti, hogy ha vissza kellene térnie a régi, hangmintázós énjéhez, akkor a múltjához is vissza kellene térnie, ami számára maga lenne a horror – a poszttraumatikus stressz által feltüzelt, mániákus flow pedig szinte minden számban egy gyomros erejével talál be a nézőnél. Brown nem próbál rájátszani a múltjára, inkább a történetmesélős hiphop legjobb hagyományait eleveníti fel például a Torture–ban vagy a Gremlinsben.
Az album másik fele pedig csavar egyet a koncepción:
Brownt az XXX-et idéző módon maguk alá temetik a drogok és a mértéktelen szex, a zene pedig ehhez illően szétesett(nek ható), a lábpumpát automatikusra állító party-rap darabok, amiket azonban a főhős mégsem élvez.
Nem a Drake vagy Nas-féle „gazdag vagyok, de képzeljétek, egyáltalán nem élvezem” stílusban, inkább egy túlpörgetett, pattanásig feszített módon, amit egy fullcapes Hangmástól várna el az ember. A$AP Rocky talán az eddigi legjobb vendégszereplését nyújtja a Kush Comaban, a Dope Song megállíthatatlanul pattog, Scrufizzer pedig olyan magabiztosan és megállíthatatlanul rappel a Dubstepben, hogy az előtt még Pusha T is fejet hajtana.
Tizenhat szám soknak tűnhet, az album tele van ötletekkel, kiváló szövegekkel, a főhőst csak erősítő vendégrapperekkel – a jelenlegi helyzetét és lehetőségeit kihasználva Danny Brown megcsinálta karrierjének eddigi legkiforrottabb és legegységesebb munkáját, aminek bérelt helye lesz Kanye West és A$AP Rocky idei eresztése mellett az év legjobb hiphop albumai között.
Szöveg: Kollár Bálint
