Új lemezzel jön a Booka Shade

Avatar photo
2013.03.26., 21:17

Jelezve, hogy a 2010-es More után új, immár ötödik albumukon munkálkodnak, a Booka Shade megjelentetette új kislemezét, a Blackout: White Noise-t.

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

A kislemez egy új vizuális irányt is mutat, a La Boca nevű kreatív úttörőkkel együttműködve egy izgalmas, új art-deco-inspirálta világot készítettek, melyre az összes, ezután megjelenő kislemez is épül majd. Hogy ezt méltón megünnepeljék, a német duó egy limitált szériás bakelitlemezt is kiad a áprilisban, a Lemezboltok Napján (itthon többek között a musicland.hu, a Neon Music és a Wave Music lemezbolt vesz részt a kampányban.)

„A ’30-as évek eleganciájából ihletet merítve a jövő zenéjére utaltunk annak reményében, hogy megtaláljuk azokat a módszereket, melyek vizuálisan kombinálják a kettőt. Az egész arról szól, hogy a múlt lelkét ráillesztjük a jövő hangzására. Ez a kezdeti kiindulási alap hangsúlyt helyez arra, amely majd a soron következő megjelenésekben is visszatükröződik.” – La Boca

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.

Az élő fellépésekkel teli év előtt álló Booka Shade-et augusztus 9-én, az Óbudai-szigeten mi is láthatjuk-hallhatjuk.

Címkék: , , , ,

A tartalom nem elérhető
A tartalom megtekintéséhez engedélyezned kell a sütiket, ide kattintva.
/ Követem a magazint!

Szolgáltatásaink igénybevételével beleegyezel a cookie-k használatába. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás