Nemrég távozott közülünk Bernáth/Y Sándor, a magyar képzőművészeti és zenei élet meghatározó alakja. Nemcsak baráti jelenlétének hiánya, hanem munkássága egyébként is szükséges újraértékelésének aktualitása indította arra barátait és kollégáit, hogy az életmű legjavát bemutató kiállítással és egy emlékesttel – vagy ahogyan ő mondaná, „konferenciával” – tisztelegjenek előtte az A38 Galériában, illetve a hajón.
Az Y című, az A38 és a Neon Galéria közös szervezésében megvalósuló kiállítást Bencsik Barnabás művészettörténész, illetve Bukta Imre képzőművész nyitotta meg. A tárlat Bernáth/Y több évtizedes festői életművének szakaszait, művészi szemléletének különböző aspektusait kívánja megidézni a legkiemelkedőbb képek kínálta minőségi panorámában, figyelemmel a művész legfontosabb technikai-nyelvi újításaira is.
A kiállítás megnyitását a barátai és művésztársai által prezentált zenei, költészeti, művészeti, film- és akciómunkák konferencia-szeánsza, az YntermemorY, követi, amely lehetőséget ad arra a baráti együttlétre is, amelyet Bernáth/Y a maga pályáján és életében mindig is olyan fontosnak, talán a legfontosabbnak tartott.
Az est különleges művészi eseménye lesz két fiának, Samunak és Zsigának a fellépése a Káderek punk-rock zenekarral, illetve a Bernáth/Y audiovizuál megemlékezés live electronic music programjával.
A kiállítás záróeseménye az Ynspirátor című videó- és dokumentum-összeállítás lesz, amely eredeti mozgóképes munkák és riportfilmek részletei, gyűjtőktől származó dokumentumok, valamint szakmai beszélgetés segítségével villantja fel Bernáth/Y művészetszervező géniuszát.
Ynspirátor
Alcím: Bernáth/Y dokumentumok – Videovetétés és beszélgetés Bernáth/Y Sándorról
Időpont: 2012. március 13. 19:00- 22:00
Helyszín: A38 Galéria
Beszélgetés résztvevői: dr Máriás, Rózsa Péter, Szkárosi Endre
Bemutatandó videók:
Új Hölgyfutár: Hazai Maművészeti Magazin/1, video-edition, 1991
Rózsa Péter: Bernáth/Y-portré (Extra – kortárs avantgárd), 2009
Digitalizált plakátok az Artpool Archívumból
Bemutatásra kerülő dokumentumok: plakátok, kiállítási és eseménykatalógusok magángyűjtők tulajdonából
-
Jon Kennedy jól megtáncoltat a ...Visszatér a kitűnő Jon Kennedy táncos és eklektikus jazz-funk-hip-hop-downt... -
Láthatatlan alaprajz – Chilf Mária ...Chilf Mária műveinek világa leginkább a tudatalatti kivetüléseiként érte... -
Új fenomén: Culprate (UK) a ...Unod, hogy mindig szinte mindenhol ugyanazok az unalmas nevek és drága belép... -
Melankólia, befordultság, és az elszigetelődés ...A brit Esben & The Witch zenéje tökéletesen jeleníti meg azt az életérzés... -
Ahol a trombita az úr ...Az elmúlt években a hazai jazzszíntér kiemelkedő alakjává lépett elő Ba... -
Háromnapos rock élmény a határon ...A „Hova menjünk idén fesztiválozni?”-kérdés megválaszolásában bizony...
-
Hey, Hay! – Nemzetközi összművészeti ...Május 17-21. között a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a Közép-Európai Egyetem... -
Hallgass(d)! – Savages: Silence Yourself ...A Savagesnak összesen tizennyolc hónap kellett, hogy mindent letaroljon: zeneb... -
Vasárnap a francia filmes finnekkel“Azt akartuk, hogy pszichedelikusabb legyen, miközben igyekeztünk megtartani... -
Északi szerelem – Peace & ...A kétezres évek elején a Hives és a Mando Diao nemzetközi berobbanása utá... -
Welcome to Ibiza!Az online üzletek egyik nagy kedvence, hogy különböző témákban készíten... -
Hogy legyen hol meghúznod magadKülföldi fesztiválra mennél? Vagy csak utaznál a világban, de nincs száll...














